Gyárfás István

Dömsöd, 1822. július 17. – Kiskunhalas, 1883. július 16.

jogász, táblabíró, történész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

Édesapja, nemes léczfalvi Gyárfás Pál református lelkészként került Kiskunhalasra, így István gyerekkorában itt nevelkedett, majd itt végezte a gimnáziumot is. Jogi tanulmányait Debrecenben kezdte és 1847-ben ügyvédi oklevelet szerzett Pesten. Ügyvédi gyakorlatát Kiskunhalason folytatta. 1848-1849-ben Kiskunhalason részt vett a forradalmi eseményekben, a város aljegyzőként, és szabadcsapatot is szervezett. Világos után menekülnie kellett, mert körözték, de 1850-ben végül felmentették. 1851-től Kiskunfélegyháza járási alkapitánya, majd 1854-től Gödöllőn szolgabíró. 1862-től kerületi táblabíró lett Kiskunhalason. 1871-től Szabadka városában királyi ügyész, 1873-tól ítélőtáblai rendes bíró Budapesten. 1870-1876 között a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt. Jogász hivatása mellett történeti kutatásokat is végzett. Fő szakterületei a jászkunok története, de nyelvészeti, régészeti emlékek feltárásai, vizsgálatai is foglalkoztatták. Emellett jogi, gyümölcsészeti és kertészeti írásai is megjelentek. Cikkei, tanulmányai olvashatóak a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Ujság, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Halasi Újság című lapokban.

Művei

Tanulmányok

  • A Jászkunság szervezete. Jogtudományi Közlöny. 1866. febr. 12. (1. évf.) 7. sz. pp. 103–105;

  • Töredékek a magyarországi uj törvénykezési reformhoz. Jogtudományi Közlöny. 1867. máj.5. (2. évf.)18. sz. pp. 90–92;

  • Őskori maradványok a Duna-Tiszaközön. Századok. 1869. p. 305;

  • Cserépkiállítás. Archaeológiai Értesítő. 1869;

  • Jászberényi deákczéh. Századok. 1869;

  • Jászkúnság történetéhez a XVI. és XVII. századból. Győri Történelmi és Régészeti Füzetek. 1869;

  • Czölöpmaradványok Halason. Archeológiai Értesítő, 1870. II. köt. pp. 189-195;

  • Valami a kúnhalmokról és archaeológiai levelek. Archeológiai Értesítő. 1870;

  • A fekete sereg. (könyvismertetés) Századok, 1877-78., p. 500, p. 617;

  • Régi kun székek pecsétei. Századok. 1870., pp. 309-314;

  • Jászkunsági községi pecsétek a 17. századból. Századok. 1874. p. 719;

  • Két magyar köriratú pecsét 1600-ból és 1613-ból. Történelmi Tár. 1879;

  • Régi jász-kun térmértékek. Századok 1880 p. 679;

  • Ismeretlen magyar köíratú pescsétek Századok. 1883. p. 593;

Tagság

  • A Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja;

  • A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1878-tól;

Emlékezete

  • Kiskunhalason nevét márványtábla, szobor és utca is őrzi.

  • A Kiskunhalasi Református Kollégium Diákotthona viseli a nevét.

  • Sírja a kiskunhalasi régi református temetőben található.

Last updated