Fekete Vince

Kézdivásárhely, 1965. április 7. -

költő, szerkesztő, műfordító

Kézdivásárhelyen született 1965. április 7-én. Nős, felesége Bartók Erzsébet, két gyerek (Fanni, 1998, Dániel, 2000) apja. Felsőfokú tanulmányait 1989-1994 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, majd 1996–1999 közt a József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta.

1993-tól a Helikon irodalmi folyóirat Serény Múmia című rovatát szerkesztette, 1996-tól az Előretolt Helyőrség, 1999-től pedig a Székelyföld című folyóiratok szerkesztője. 1995-ben Soros-, 1997-ben Móricz Zsigmond-, 2000, 2003 NKA-, 2004 Benedek Elek ösztöndíjas. 2005-ben megkapta az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíját.

Művei

Köteteiből

  • Parázskönyv; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995 (Előretolt helyőrség könyvek);

  • Ütköző. (versek). Mentor, Marosvásárhely, 1996;

  • A Jóisten a hintaszékből. Válogatott és új versek; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002 (Előretolt helyőrség könyvek);

  • Csigabánat. (gyermekversek, ill. Csillag István) Pallas-Akadémia, Csíkszereda 2008 (Mesevonat);

  • Piros autó lábnyomai a hóban. (versek felnőtteknek és gyerekeknek, ill. Mezey Ildikó). Erdélyi Híradó, Kolozsvár 2008;

  • Székelyföldi bajok és szerencsétlenségek; in: Bárka, 2009/5. sz.;

  • Székelyföldi bajok és szerencsétlenségek Bárka, 2009/5. sz.

  • Védett vidék. Versek, 2003-2010; Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Ráció, Kolozsvár–Bp., 2010 (Előretolt helyőrség könyvek);

  • Udvartér. Tárcanovellák. 2000-2014; Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2014;

  • Vak visszhang. Válogatott és új versek, 1995-2015; Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2015;

  • Olvasólámpa; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2015;

  • Ahonnan a nagy-nagy kékség. Cincogósi Elemér viszontagságai (verses meseregény); Bookart, Csíkszereda, 2016;

  • Szélhárfa. 99+1 / haiku; Gutenberg, Csíkszereda, 2016;

  • Piros autó lábnyomai a hóban. Versek felnőtteknek és gyerekeknek; Orpheusz, Budapest, 2017;

  • A világ újra. Válogatott és új versek. Verskeresztmetszet, 1995-2015; Pont, Budapest, 2017 (Conflux);

  • Szárnyvonal.Magvető kiadó, Budapest, 2018;

  • Vargaváros. Magvető Kiadó. Budapest, 2019;

Szerkesztéseiből

  • Erdélyi szép szó. (szerk. Fekete Vince). Hargita–Pro Print, Csíkszereda, 2001;

  • Lesz maga juszt isa. (paródiák, szatírák, állatmesék. vál. Fekete Vince, szerk. Gáll Attila). Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2004;

  • Tündérkert. (szerk. Ferenczes István, Fekete Vince, ill. Léstyán Csaba) Hargita könyvkiadó, Csíkszereda, 2004;

  • Tündérkert virágai. (Erdélyi gyermekvers-antológia, szerk. Ferenczes István, Fekete Vince, ill. Keresztes Dóra). Móra Kiadó, Budapest, 2006;

  • Székelyföld évkönyv. (szerk. Fekete Vince, Lövétei Lázár László). Hargita Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007;

  • Hosszúfény. Határon túli magyar írók antológiája. (vál., szerk. Fekete Vince). Magvető, Budapest, 2008;

  • Gyöngykapu. (Határon túli magyar írok antológiája. vál., szerk. Fekete Vince). Kortárs kiadó, Budapest, 2012;

  • Farkas Árpád: Válogatott versek. (vál., szerk. Fekete Vince) Hargita könyvkiadó, Csíkszereda, 2012 (Székely könyvtár);

  • Kányádi Sándor. Válogatott versek. (vál., szerk. Fekete Vince) Hargita könyvkiadó, Csíkszereda, 2012 (Székely könyvtár);

  • Térhatárok. Határon túli magyar írók antológiája; vál., szerk. Fekete Vince; Kortárs, Budapest, 2014;

Díjak, kitüntetések

  • A Romániai Írószövetség Debüt-díja, 1996;

  • Sziveri János-díj, 1996;

  • Móricz Zsigmond-ösztöndíj, 1977;

  • Az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2005;

  • Pro Literatura-díj, 2005;

  • József Attila-díj, 2010;

  • Látó-nívódíj - vers, 2014;

Last updated